Bárki kerülhet olyan helyzetbe az életben, hogy meg kell védenie magát egy konfliktusos szituációban. A legtöbb esetben ez azt jelenti, hogy futni kell, ám előfordulhat, hogy erre nincs lehetőség. Ilyenkor pedig szembe kell nézni a támadóval, vagy a támadókkal, hisz a testi épségünk, vagy szélsőséges esetben az életünk is múlhat a fellépésen.

A különböző harcművészet és küzdősportok az ilyen helyzetekre készítenek fel, ám kellő körültekintéssel kell kiválasztani az oktatót, hisz ezen területen is akadnak olyan önjelöltek, akik pénzért minden esetben alkalmazható, látványos megoldásokat kínálnak, amelyek azonban valós szituációkban csődöt mondanak. Amióta ember él a Földön, azóta jelen van az erőszak is a világban, ezért az erőszak megakadályozására, megelőzésére számos hatékony módszert dolgoztak ki. Ezek egyike a ninjutsu, a nindzsák ősi harcművészete, amelyik több mint egy évezredes múltra tekint vissza. A Filantropikum Horváth Ádám ninjutsu és jógaoktatóval, a Bhima Dojo vezetőjével, Zen Shiatsu terapeutával beszélgetett, aki elmondta, minden konfliktusos szituáció elsődleges szempontja a bármi áron való túlélés, a ninjutsu pedig erre készít fel.

Az utóbbi időben egyre brutálisabb utcai támadásokról számol be a média, amelyek többségében nők a szenvedő alanyok. A jelenség következtében egyre többen – nők és férfiak egyaránt – érdeklődnek harcművészetek, küzdősportok iránt önvédelem céljából. Mit javasolsz azoknak, akik tanácstalanok a tekintetben, hogy melyik irányzatot válasszák?

Természetesen az lenne a normális, ha ninjutsu oktatóként azt mondhatnám, hogy a ninjutsut ajánlom. De realistaként, harcművészként azt kell mondanom, hogy nem a stílus számít, hanem az oktató, aki tanítja. Régen Japánban sokkal egyszerűbb volt a választás, hiszen nem a YouTube videók alapján kellett eldönteni, hogy mi tetszik, hanem, aki haza jött a csatából, annak a harcművészete volt a jó. Ma már adnak 4 hétvége alatt is oktatói fokozatot bizonyos irányzatokból, és egyre több az úgynevezett „önvédelmi szakértő”.

Persze elsősorban azok közül tud mindenki válogatni, ami közel van a lakhelyéhez, hiszen hosszú távon oda fog tudni eljárni rendszeresen.  Azért mondom, hogy hosszú távon, mert azt, hogy néhány hétvége alatt, vagy egy 10 alkalmas tanfolyamon bárki megtanulja megvédeni magát, az egy hatalmas átverés. Ezek a pár alkalmas ún „gyorstalpalók” maximum kóstolónak jók, de arra, hogy valódi készség szintjén elsajátított tudást adjanak, arra nem.

Aztán érdemes ezek közül megnézni az oktatókat, utánuk olvasni, kérdezni egy kicsit. Ma már vannak olyan emberek is, akik úgy tanítanak önvédelmet, hogy soha életükben nem verekedtek igaziból. Amit persze lehet pozitívumként is feltüntetni, hogy ő olyan jó, hogy mindig el tudta kerülni az ilyen helyzeteket. Ez tiszteletre méltó is, de ha nincs efféle tapasztalata valakinek, akkor hogyan fog megtanítani, felkészíteni bárki mást arra, hogy mit csináljon, ha ő meg belekeveredik egy éles szituációba.

Az a tapasztalatom, hogy azok, akik „csak laboratóriumi körülmények között” próbálták magukat, azok az utcán könnyen pórul járhatnak. Az utcán nincs kesztyű, ring, bíró, pihe-puha tatami, nincsenek szabályok, és általában több az ellenfél is. Ezen kívül nem áll meg a küzdelem, ha lekerülsz a földre, sőt általában ez a cél, hogy ott rugdossanak meg igazán, vagy ha lányokról van szó, akkor itt kezdődik az elhurcolás, vagy a nemi erőszak. Azaz oktató, aki ezzel tisztában van, és erre készít fel, az egy jó önvédelem oktató és hozzá érdemes járni.

Tehát ez egy összetettebb dolog, de valószínűleg a régebbi tradicionális irányzatokkal nem tudunk nagyon befürödni, hiszen az idők folyamán bizonyították létjogosultságukat. A mostanában felbukkanó, mindenféle „combat”-oknak nevezett irányzatokkal, meg csak óvatosan, főleg ha az oktatóról azt írják, hogy több harcművészetet is tanult, vagy több irányzatban is magas rangot, vagy mester fokozatot ért el. Pláne érdemes rákeresni a neten, hogy létezik-e még valahol máshol is a világban az irányzat, mert egyre többen próbálnak meg hasznot húzni a magukat megvédeni akaró hölgyekből és urakból. Amivel nincs is semmi baj, meg még az is lehet, hogy meggyőzik az avatatlan érdeklődőt, hogy jó, amit csinálnak, és tényleg jó, hiszen mozgásra, tornára mindenkinek szüksége van. De ha nem elég rátermett és tapasztalt az oktató, akkor könnyen az életünkbe kerülhet, ha egyszer csak tényleg szükségünk lenne arra a tudásra, amivel valóban meg tudjuk védeni magunkat.

Aztán vannak azok az emberek, akik nem voltak elég kitartók, vagy alázatosak, hogy végig csináljanak valamit, csak az egójuknak szüksége van az elismerésre és az agressziójuk kiélésére, ezért tanítanak „harcművészetet, küzdősportot, önvédelmet. Olyan is van, hogy valaki hamis fokozatot gyárt magának, és azt híreszteli, ő azt egy távoli nagymestertől, bizonyos MeeszelaKiknincsiSilyen nagymestertől kapta, és ennek aztán utána nézni, elég nehéz. A ló túlsó oldala, meg az amikor valaki nagyon hiteles, és minden papírja nagyon rendben van, és ezt hangoztatja is, meg ilyen igazgató és direktor, meg elnök, és nagyon magas fokozattal rendelkezik viszonylag fiatalon. Itt meg néhány esetben a dan vadászokról van szó, akik kívülről tudják az összes katát, frissen vasalt makulátlan edzőruhában tanítanak, rendkívül kedves és aranyos stílusban.

Persze nem kell egy önvédelem oktatónak bunkó-parasztnak lennie. De ha nem tudja megteremteni a környezetet, hangulatot, ahogy egy támadás is ki fog nézni, akkor éles helyzetben könnyen lepődünk majd meg, hogy a támadónk nem egy kedvesen mosolygós jó illatú, ápolt ember, hanem pont az ellenkezője.

Minden irányzatnak meg vannak a gyengéi és erősségei, így a kérdés nem az, hogy melyiket érdemes tanulni, hanem az, hogy az oktató tisztában van-e ezzel, és elmondja-e, illetve kiegészíti valami más megoldással a túlélés érdekében, vagy csak azért oktat, hogy kielégítse a követők utáni vágyát, esetleg kiegészítse a fizetését. Vagyis azért tanít, hogy átadja a tudását és életfeladatának érzi, hogy megtanítson arra, hogy megvédd magad, vagy valami más mozgatja. Erről a valami másról írtam nem régen egy posztot, ahol igyekeztem minél alaposabban kivesézni ezt a témát.

Az átlagembernek rögtön a karate, dzsúdó, ökölvívás, birkózás jut eszébe, ha harcművészetről hall, de nagyon kevesen vannak, akik a ninjutsut említik. Mit kell tudni erről a harcművészetről?

Szerintem nincs olyan ember, aki ne hallott volna a nindzsákról, és így a ninjutsuról, ne látott volna legalább egy filmet, amiben vannak nindzsák. Ez egy legendás harcművészet, ami a teremtés kezdetétől jelen van a világban, hol kisebb, hol nagyobb népszerűségnek örvend. Hol gonosz orvgyilkosként, hol megmentő hősként ismerik gyakorlóit. Mesék, történetek, és misztikus históriák keringenek, terjednek, és a ninjutsu és a nindzsák újra, és újra megihletik film, rajzfilm és képregény készítőket is.

Ninjutsu első szinten a túlélés művészetét jelenti. Tulajdonképpen nincsenek szabályok, és a túlélés szempontjából bármi megengedett. Ninjutsu elveket használ és tanít. Ezeket a harcművészeti alapelveket tanuljuk és gyakoroljuk, hogy készség szintjén elsajátítsuk az alkalmazásuknak a művészetét. Rendkívüli nyitottságra, és kreativitásra van szükség, illetve segít ezeknek a kifejlesztésében is, hiszen nincs két egyforma ellenfél, harc, vagy szituáció, amiben helyt kell állnunk.

Ezért nem konzerv megoldásokat tanulunk, hanem a mozdulatok miértjeit. Vagyis nem azt, hogy ezt-meg ezt kell csinálnod, hanem azt, hogy mikor mit és miért leginkább, hiszen fontos, hogy tisztában legyünk mindig a tetteink következményeivel is, hiszen a harc, az önvédelem tulajdonképpen egy folyamatos akció-reakció „játék”, ahol az életünk a tét.

Ezért is fontos a tapasztalt oktató, aki átlát az ősi katák és tanítások fennmaradt ködén, és le tudja fordítani az utca nyelvére őket. Különben csak hagymázas elképzelései lesznek arról, hogy mikor mi történik, és bár lehet, hogy ő el tudott életében szaladni minden küzdelem elől azok, akik tőle tanulnak, nem biztos, hogy ilyen szerencsések lesznek, és akkor bizony könnyen kerülhet az életükbe a nem megfelelő felkészülés.

A ninjutsu egy rendkívül hatékony, az élet minden területére kiható és minden területén alkalmazható ősi harcművészet. Hatsumi Sensei, aki a Bujinkan, a ninjutsu világszervezete jelenlegi nagymestere úgy mondja, hogy a „ninjutsu maga az élet”.

Miben különbözik ez a harcművészet más stílusoktól, és miért ajánlod ezt kipróbálásra?

Ninjutsu leginkább abban különbözik más stílusoktól, hogy a túlélés érdekében a rettenetesen extrém és brutális dolgokig is el lehet menni, és ezeket tanítja is a maga valóságában. Persze itt is oktatónként és dojonként más a helyzet. Egy rátermett és realista szemléletű tanár képes ezeket a dolgokat átadni, és egy nyitott ember, aki valóban azért jött, hogy megtanulja megvédeni magát, vagy másokat, nem retten meg ezektől, hanem elfogadja, hogy ezek igen is a harc részei. Aki valóban ismeri a harcot, az mindent meg tesz, hogy elkerülje – tartja a mondás.

Ninjutsu egyik része a TaiJutsu, vagyis a test művészete. Innentől fogva, pedig nincsenek testi adottságok, amik kizáró okok lennének, bárki bármilyen formában bármilyen élethelyzetben gyakorolhatja. Rendkívül egészséges, és mivel megtanuljuk uralni a testünket, így nem kell félni a komolyabb sérülésektől, még akkor sem, ha épp a legbrutálisabb töréseket gyakoroljuk. Ezzel harmóniában egy mozdulat, amivel egy ízületet elmozdítunk, ugyan azzal a mozdulattal helyre is lehet tenni, így egy edzés folyamán általában minden porcikánkat átmozgatjuk, aminek olyan élettani hatásai vannak, hogy akár 100 éves korunkban is gyakorolhatjuk, valamint feltöltődünk energiával a gyakorlástól, nem pedig kipurcantjuk magunkat.

Egyetlen egy hátránya van a ninjutsunak, hogy sosincs vége. Vagyis nincs maximum szint, hiszen ez egy végtelen út. a Fokozatok megszerzésének lehetősége természetesen elfogy egyszer, de a fejlődésre örök lehetőségen van, ami akár a halál utáni dolgokra is vonatkozik.

A női önvédelemnek is számos típusa kialakult. A ninjutsuban is van külön a nők számára kialakított stílus?

A ninjutsuban kunoichiknek nevezzük a női nindzsákat. Ahová nem fértek be a férfi nindzsa harcosok, oda küldtek egy gyönyörű nőt, aki elintézte a dolgokat. Ez nem egy kifejezetten külön stílus, ez inkább csak maga az élet, hogy az ember tisztában van vele, hogy a világ férfiakból és nőkből áll, és tudja, hogy mind a kettőnek más a teste, és más a gondolkodás módja. Ninjutsuban nem akarjuk, hogy a nők úgy harcoljanak, mint a férfiak, sokkal inkább igyekszünk megérteni egymás mibenlétét, és ugyan azokat az elveket alkalmazni csak női testekkel, amik nem olyan erősek és strapabíróak mint mondjuk egy férfié, ellenben sokkal kívánatosabbak, jobb érzés a közelükben lenni, hogy a női találékonyságról és pszichológiai képességekről már ne is beszéljünk. Például általában minden nőnek van olyan élménye, hogy áll az utcán, és egyszer csak oda kapja a fejét valahová, és azt veszi észre, hogy valaki nézi. Tehát alapból úgy születnek, hogy megérzik, ha figyelik őket. Nekünk, férfiaknak, ezt például ki kell fejlesztenünk, hogy a többi dologról már ne is beszéljünk.

Tehát a ninjutsuban nincs külön kialakított stílus, hiszen ugyan azt a ninjutsut tanuljuk, gyakoroljuk, de egy nőnek ezeket másképp kell alkalmaznia ugyan azokat az elveket, mert neki úgy praktikus, tehát egy külső szemlélőnek ugyan az a technika teljesen másnak tűnhet, ha egy férfi, vagy egy nő alkalmazza.

Nálunk például egy 4 hónapos Ninjutsu Női Önvédelem tanfolyamon, felkészülünk a nők ellen leggyakoribb támadások ellen, ezek elhárítására, elkerülésére, de a 4 hónap végén a hölgyek már nagyrészt képesek megállni a helyüket a fiúk edzésein, és együtt tudnak gyakorolni, mert ennyi idő alatt megtanulták, hogy miként fordítsák előnyükre azt, ami esetleg egy hétköznapi szemlélő szemében hátrány volna.

A harcművészetek amellett, hogy önfegyelemre és alázatra nevelik az embert, erősítik a testet, egyfajta világnézetet is adnak a gyakorlónak. Mi a ninjutsu filozófiája, mit tart fontosnak átadni a mester a tanítványnak?

Legelőször is azt, hogy nincs olyan, hogy mester. Abban a pillanatban mihelyst valaki elfogadja másoktól ezt a titulust, abban a pillanatban bezár egy kaput, amit utána elég nehéz kinyitni. Hiszen a mester már készen van, neki már nem kell edzenie, gyakorolnia, fejlődnie. Ezért nagyon fontos, hogy nálunk oktatók vannak. Használjuk a sensei kifejezést, de ezt Magyarországon valamiért tévesen mesternek fordítják, holott jelentése annyi csupán, hogy „aki előbbre jár az úton”.

Ninjutsuban természetesen megadjuk a tiszteletet egymásnak általában, de Hatsumi Sensei azt mondta, hogy „A Bujinkanban nem volna szükség fokozatokra, és mindenki tanulhatna mindenkitől!” Ez egy nehéz dolog, hiszen ha az ember abban a szellemiségben gyakorolt, hogy a mestere megkérdőjelezhetetlen, mesterré válva ő is ezt fogja visszafele elvárni. De a ninjutsu alapfilozófiája az, hogy elveket kell megtanulni alkalmazni, a saját testi, szellemi, és lelki képességeinkkel, egy teljesen ismeretlen ellenféllel szemben.

Valamint nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal az egyszerű ténnyel, hogy az utcán, vagy máshol egy éles szituációban nincsenek titulusok, övek, fokozatok, rangok, megjelölések, hanem csak emberek. Ezért nagyon fontos, hogy ne gondoljuk azt magunkról, hogy ha nekünk magasabb a rangunk, akkor nem jöhet be egy kezdő és verhet össze bennünket. Persze a magas fokozat részegítő hatását mindenkinek saját magának kell legyőznie, de elsősorban fontos, hogy nálunk mindenki buyu, vagyis gyakorló, még az oktató is. Ez egy fontos szellemiség…

Hatsum sensei azt is mondta, hogy „Nem csak az ellenféllel harcolunk, hanem magával az ismeretlennel.” Hiszen egy élet-halál küzdelemre nagyon ritkán van lehetőség felkészülni. Főleg mert ha van esze az embernek, akkor nem is bocsátkozik bele. Szintén a soke bölcsessége, hogy „a legbiztosabb módszer arra, hogy túlélj egy küzdelmet az, ha bele sem keveredsz.”

Aztán természetesen minden dojoban kicsit más az oktatás, mindenhol kicsit mást tartanak fontosabbnak az oktató habitusától és megértéseitől függően. De hát ezért mondtam az elején, hogy nem irányzatot, hanem oktatót kell választani. Természetesen nálunk a Bhima Dojoban igyekszünk a lehető legreálisabban tréningezni, de ezek az én elképzeléseim a mi dojonkban. Van, akinek ez túl kemény, és van, akinek ez kevés. A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat az edzéseken és szívesen járjunk azok közé, akikkel együtt gyakorlunk.

Ha helyén van az ember szíve, akkor jó emberek közé fog menni, és jó dolgokat fog tanulni. Ez talán a legfontosabb filozófia a ninjutsuban, hogy próbáljunk meg mi magunk is minél jobb emberré válni folyamatosan felül emelkedve magunkon, és élvezzük, amit csinálunk és szeressük, meg azokat is akikkel csináljuk. Kezdők hibája, vagy haladóké szokott lenni, hogy valakivel nem szeretnek gyakorolni, mert ilyen-meg olyan. Nálunk ez az első érzés és elképzelés, amit le kell győzni, hiszen valószínűleg az utcán is valaki olyannal lesz dolgunk, akit egyáltalán nem kedvelünk, mert túl agresszív, büdös a szája, vagy csak egyszerűen mások az elképzelései az életről. Általában ettől lesz nyitott valaki, hogy ezeken túl lép, és ez egy komoly előrehaladás az önvédelemben, holott újra és újra meg kell küzdenünk a kényelmes gyakorlás elvetésével és olyanokkal edzenünk, akiken nem tudjuk megcsinálni a technikákat.

Az edzőteremben, ha fogalmazhatunk így, laboratóriumi körülmények között valósulnak meg a gyakorlatok. Ám, mi kell ahhoz, hogy az ott tanultakat éles helyzetben is magabiztosan lehessen alkalmazni?

Ki kell menni a szabadba is gyakorolni. Kell edzeni a betonon, az erdőben, mindenhol és mindig. Aki csak a pihe-puha tatamin gyakorolta az eséseket és a gurulásokat, az könnyen elintézi saját magát a betonon, vagy lépcsőn. Hiszen az utcán nincs tatami.

Aztán a másik, ami lehet, hogy furcsa lesz, de egy idő után lesznek majd olyan lehetőségek az életben, ahol tudunk változtatni a világ menetén. Vagyis ne menjünk el a lehetőségek mellett, hogy segítsünk az embereken. Kísérjük át az időseket a zebrán, és keljünk a gyengék védelmére. Én például mindig bele avatkozok, ha látom, hogy az utcán erőszakoskodik valaki egy nővel, vagy többen bántanak egyet. Ezek olyan „ajándékok” az élettől, ahol van lehetőség megakadályozni az erőszakot. A legtöbb ilyen esetben természetesen problémamentesen sikerül rendezni a dolgot, és csak a fellépés elég ahhoz, hogy rendben legyen minden. De olyan is van néha, amikor lehet egy kicsit gyakorolni igaziból.

De persze nagyon fontos, hogy nem keresni kell az ilyen helyzeteket, hiszen a legjobb elkerülni. Viszont nem szabad elszaladni sem előlük. De ha az ember gyakorol, és fejleszti a tudatosságát, ráadásul nyitott szemmel jár, akkor úgy is bele szalad mindig valamibe, ahol van lehetősége másokat is megvédeni. Ez igazából azon múlik, hogy mennyire vállal felelősséget az ember a körülötte lévő világban, amiben él. Ha nem annyira, akkor elfordítja a fejét, amikor ilyet lát, és tovább megy. Ha viszont érti, hogy ő van akkor és ott abban a pillanatban, hogy segítsen, és ha ő nem segít, akkor senki más nem fog, akkor muszáj cselekedni. Na meg persze nem árt mérlegelni az erőviszonyokat, és lehetőség szerint ilyenkor is inkább kihívni a rendőrséget.  Nem szabad átesni a ló túloldalára sem, hogy amolyan önkényes igazságosztóként rójuk az utcákat, de az is fontos, hogy legyőzzük a félelmet, és ki merjünk állni a gyengék és elesettek védelmében.

Sokan attól tartanak, hogy megsérülnek edzéseken, ezért inkább bele sem vágnak valamilyen harcművészet elsajátításába. Mit tudsz tanácsolni azoknak, akik ugyan nem tanulnak semmilyen küzdősportot, ám konfliktusos szituációba keverednek, és a futás sem lehetséges?

Ne keveredjenek bele. Ha valaki nem tudja megvédeni magát, mert nem akarta ezt megtanulni, akkor ez az egyetlen dolog, amit tehet. Mert ha már benne van, akkor valószínűleg ő marad majd alul. Persze lehetne azt mondani, hogy gázspray, meg lágyékon rúgás, karmolás, harapás stb., de ha az ember fél a fájdalomtól, akkor ilyen vagy olyan formában a fájdalom így is és úgy is megtalálja. Ha nem az utcán egy verés formájában, akkor elesik és beveri a fejét… Ezek a dolgok és a testből adódó szenvedések ennek a világnak a részei. Aki gyakorol harcművészetet, az előre megy és saját maga önként vállalja ezt a szenvedést és tudatosan fejlődik általa, aki meg fél tőle, az is ugyan úgy meg kapja a kis sérüléseit, csak más formában. Ez a természet rendje. De ha már választhatok, hogy azért legyen lila a szemem alatt, mert nyitva hagytam a konyhaszekrényt és lefejeltem, vagy azért, mert edzettem és betaláltak egyet, akkor az utóbbit választom, mert az által sokkal többet fejlődök…

Ha a megfelelően képzett, és megfelelő mentalitású edzőhöz megyünk, akkor egyszerűen nem tudunk megsérülni edzésen. Nagyon fontos, hogy az oktató minősége az, ami itt is dönt. Másnak kell lennie a követelményeknek a haladóknak, és másnak, az újaknak. Ráadásul még azt is figyelembe kell venni, hogy mindenkinek más a személyiség típusa, és a testi adottságai is, a fájdalom küszöbről nem is beszélve. Persze vannak irányzatok és helyek ahol a fájdalmat megpróbálják kivenni a gyakorlásból, de a véleményem szerint ezek inkább a társastánc, vagy tornaóra kategóriába esnek. A jó oktató ahhoz kell, hogy úgy tanuljunk meg fokozatosan fájdalmat okozni és elviselni, hogy azzal magunknak és másoknak sem okozunk sérülést.

Nálunk egy évben 1 sérülés van maximum, ami vagy 100 emberen oszlik el. Persze itt a 8 napon túl gyógyuló sérülésekre gondolok. Ilyesmi, hogy lilafolt, horzsolások, felrepedt száj stb. ilyen apróságok az önvédelem elsajátításának a vele járói. Nem azért, mert fájnia kell, hanem azért, mert a realisztikus gyakorlásnak ezek az eredményei. Nálunk ninjutsu edzésen nem keményítünk külön, és rugdossuk a fákat, meg egymást bizonyos részeken, hanem keményen edzünk, vagyis realisztikusan igyekszünk gyakorolni, ahol néha beszalad ez-az.

Egy karatés jó barátom és tanítóm megfogalmazása után szabadon azt tudom csak mondani, hogy „Ami nem fáj, az nem önvédelem”. Ezenkívül ezek az apróságok előre visznek, hiszen így az ember könnyebben tanulja meg, hogy hogyan vigyázzon saját magára harc közben, hiszen egy ilyen kis nyom, folyamatosan emlékezteti rá amíg be nem gyógyul, vagy el nem múlik, hogy hol vannak hiányosságai. Ha ezt a részt kivesszük a gyakorlásunkból, vagy olyan helyre megyünk, ahol ez nincs, akkor ne nagyon ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy bármennyi időt is eltöltve meg foglyuk tanulni megvédeni magunkat. Hiszen épp azt nem gyakoroltuk, ami ellen szeretnénk felkészülni. Hiszen mindenki azt fogja tudni, amit gyakorolt. Ha realisztikus önvédelmet, akkor azt, ha meg harcművészetet, akkor azt. Aki meg semmit, akkor ő maximum egy ilyen szituációban azt tudja alkalmazni, amire előző életéből emlékszik, vagy amit látott valami akció filmben. Kitartást és gyakorlásra való lehetőséget kívánok mindenkinek!

Ninjutsu önvédelem, Ninjutsu női önvédelem, és harcművészet oktatása gyerekeknek:ninjutsubudapest.com

Eredeti cikk megjelent: http://filantropikum.com/